Bocsi....

Sajnálom hogy ennyit kések a folytatással de sajnos nincs sok idöm de igyekszem ujra elkezdeni irni a sztorit.

Üdv :)

10. fejezet

A száműzött

Nina sodródott az árral és égető érzést érzett az egész testén. Erösen gondolkodott mit is tudna tenni ebben a helyzetben, és hogy ne történjen semmi baja.

’*’A vörös víz rombolja az emberi szöveteket.’*’- emlékezett vissza apja tanítására-’*’ Ez beválhat’*’

Csillant fel a szeme és elkezdett a csuklójára és a mellkasára rajzolni egy jelet, amit annak idején Ed mutatott neki. Mikor befejezte a rajtolást összecsapta a tenyerét és elkezdett mormolni magában egy régi pajzs alkímiához szükséges szöveget. De mielőtt a testét teljesen befedte volna a pajzs beverte a fejét egy köbe és elvesztette az eszméletét. Pár végtagját nem fedte a páncél így azok nem voltak védve a vörösvíz hatásaitól.

Fél óra múlva kisodródott a partra, ami egy erdő melletti tisztáson volt. Egy pillanatra kinyitotta a szemét és látta, hogy kijutott a vízből, de mivel nagyon kimerült ismét elájult. Mikor másodjára kinyitotta a szemét látta, hogy egy faházban van.

„Áh, végre felébredtél! Már kb. 2 napja alszol.”- mondta egy kellemesen lágy hang a közelében. Nina felemelte a kezeit és látta, hogy fehér kötésein helyenként vörös foltok vannak.- „ A sebeid elég csúnyák, de szépen gyógyulnak.”

Nina felült az ágyon és látta, hogy a láb fejei is a bokáiig be vannak kötve majd elnézett az ágytól jobbra lévő fotel felé. A fotelben egy fiatal fiú ült, aki teljesen átlagosnak nézett ki leszámítva a füleit, amik egy kicsit hegyesen oldalra által.

„Ki vagy te és hol vagyok?”- kérdezte Nina kicsit megilletődve, hiszen mikor találkozott a tekintete a fiúéval az szinte teljesen megbabonázta őt.

„A nevem Romeo Rain és köszöntelek az odúban.”

„Az én nevem Nina Elric és hogy érted hogy Odú?”

„Igen ez egy menedékház és egyben az otthonom.”-mosolyodott el a fiú-„Itt a Quimerák erdejében van pár odú és szükség is van, rájuk elhiheted.”

„Quimerák erdeje? Ezt hogy érted?”- kérdezte meglepetten Nina

„Ez az erdő az otthona azoknak a quimeráknak, akiket Klein professzor teremt, de nem felel meg az elvárásainak. Az a szörnyeteg mikor hagyja végre abba.”-Mikor ezt kimondta Romeo végig gurult egy könnycsepp az arcán hiába ült árnyékban Nina így is észrevette a fájdalom eme apró cseppjét.

„Ezt azonnal jelentenem kell és így megállíthatom végre ezt az örültet.”-mondta Nina, de mikor fel akart állni a testébe hirtelen iszonyú fájdalom nyilalt. Romeo azonnal felpattant és visszafektette Ninát az ágyba.

„Nem mehetsz innen még sehova túl gyenge a szervezeted. A vörösvíz nagyon veszélyes csoda hogy megúsztad ennyivel!”-Torkolta le Romeo

„Tudom jól, hogy veszélyes, hiszen alkimista vagyok!”-vágott vissza hevesen Nina amint ezt kimondta Romeo meghökkent.

„Oh, értem szóval te is a quimerákat keresed azért, hogy el pusztitsd őket?!”

„Nem! Dehogy is én Klein professzort akarom elkapni, hogy ne, művelhessen többé ilyet, és hogy ne raboljon el több ártatlan gyermeket!”

Ekkor Romeo összerezzent és könnyek szöktek a szemébe valamint régi emlékek képei villantak fel a szeme előtt.

„Az a szörnyeteg!”-Morogta halkan-„még mindig ilyen szörnyűségeket művel?! Akár csak 10 évvel ezelőtt?!”-Amint ezt kimondta 2 könnycsepp gördült le az arcán. Nina csak csodálkozva nézte a mellette ülő fiú arcán lecsorduló könnyeket.

„Te ismered ezt a Klein professzort személyesen?”

„Igen. Ő hozta létre az összes quimerát itt az erdőben. Azért hozta őket létre, hogy megalkossa a tökéletes sereget. De eddig a legtöbb quimerája ellent mondott neki vagy meghaltak.”-Ahogy ezt kimondta Nina arcán is lecsordult egy könnycsepp és mind ketten elhallgadtak és csak bámultak maguk elé.

10 percig csak a madarak csiripelését lehetett hallani, de egyszer csak hatalmas morajjal megrázkódott a fa.

„Mi volt ez?”-kérdezte Nina

„Úgy szokták nevezni „végzet” és ő az első „túl” tökéletes quimera míg a saját mestere ellen nem fordult. De ma már senki és semmi sorsa nem érdekli, csak a tökéleteseket akarja életben hagyni és minden más élőlényt el akar pusztítani.”

„Máááu Romeo! Gyere, ki beszédem van veled! Máááu!”-Mondta egy sejtelmes női hang

„Mondtam már ezerszer, hogy hagy békén én nem csatlakozom hozzád! Most pedig takarodj innen!”- válaszolt neki vissza hevesen Romeo

„Pedig jobban tennéd vagy te is elpusztulsz a többi méltatlannal együtt! Te nyamvadt kis „jatakán”!”

„Jatakán? Az mit jelent?”- kérdezte Nina

„A jatakán félvérűt jelent.”-felelte lesütött szemekkel Romeo

„Romeo!!! Gyere, gyere hozzám! Légy a testvérem!”-a nő gúnyos és egyben ördögi kacajban tört ki. Romeo behunyta a szemét, ökölbe szorította a kezét és így kiáltott.

„Soha!”- és ismét lecsordult egy könnycsepp az arcán.- „Nina figyelj rám, nem maradhatsz itt tovább.”- elindult egy szekrény felé és kivett belőle egy mankót- „Ezzel könnyebb lesz menni. A menedéken hátul van, egy hátsó kijárat ott menj ki és menekülj, a tisztás felé arra nem mer menni, mert, utálja a vizet. De egyet ígérj meg akár mit is hallasz, nem jössz vissza.”

„Rendben, megígérem, de mi lesz ha…”

„Már sokszor megküzdöttem vele nem lesz semmi baj.”- Romeo ezt mosolyogva mondta, hogy megnyugtassa Ninát.- „Na de most indulj.”

„De ki ez?”-Nina kérdésére már nem kapott választ mivel Romeo egy hatalmas lendülettel kiugrott az odú ablakán Nina pedig elindult lefelé a hátsó kijáraton a tisztás felé.

Nina nehezen és lassan menekült a tisztás felé mivel a lábai még mindig nagyon fájtak, de a Romeotól kapott mankókkal kicsit könnyebb volt. De nem vette észre, hogy meglátta őt az ismeretlen támadó.

„Lám-lám, ki a kis védenced Romeo?”- Romeo hátranézett és látta a sántikáló Ninát és hogy a támadó már utána eredt.

„Nina!”-kiáltott utána Romeo és két pillanattal később már Ninát védte átkarolva és szárnyaival elhárítva a fenevad támadását. Nina először nem tudta, hogy mi történik vele majd kinyitotta a szemét és látta, hogy Romeo öleli, és hogy denevérszerű szárnyaival védi őt.

„Ne félj Nina, ha kell az életem árán is megvédelek.”- ahogy ezt kimondta Romeo Nina rápillantott az arcára és látta, hogy iszonyatosan fájnak neki a támadások, de mégis bástyaként védi őt Nina szemeibe könnyek szöktek. Majd mikor a támadások abbamaradtak Romeo hirtelen széttárta szárnyait és egy hatalmas csapással a magasba emelkedtek. Nina szorosan kapaszkodott a nyakába és megkérdezte:

„Ki vagy te?”- kérdezte halk elhaló hangon. Romeo rápillantott és elfordított fejjel válaszolt.

„A nevem Romeo Rain a száműzött „quimera” alkimista. Az a szörnyeteg ott lent pedig a húgom Kíra Rain”…

Üdv

Bocsi hogy ilyen sokáig nem frissitetem a blogjaim de sajnos sok dolog összejött a nyárra de ma este felteszem a 10. fejezetet végre :) na mindenkinek puszi Mandalatündér
u.i.: és remélem hogy továbbra is olvassátok a törieim és tetszeni fognak :)

9. fejezet

Az első küldetés

Délután egy óra felé járt az idő mikor az ifjoncok éppen edzést tartottak a többi alkimistával együtt. Egy ringben tartották az edzést hol mindenki, letesztelhette a másik erejét. Éppen Dorothyra került volna a sor mikor egy hangot hallott.

„Dorothy, Nina és Thomas gyertek ide légyszives!”- Edward volt az, aki ott állt az edzőterem ajtajában. Dorothyék odasiettek hozzá és látták, hogy egy nagy sárga boríték van a kezében, ami le van pecsételve.

„Mi az a kezedben apa?”-kérdezte Nina

„Megkaptátok az első hivatali ügyeteket. Ebben a boritékban minden le van írva.”

„De állat!!!”-kiáltott fel Dorothy és kikapta apja kezéből a borítékot.

„Mi van benne?” – kérdezték kíváncsian Nináék és Dorothy mögé ugrottak, majd összerogytak, mert mind a ketten Dorothyn támaszkodtak és Doro kibillent az egyensujából.

„Nem igaz hogy nem tudtok nyugton maradni egy pillanatra sem!!!!!”-Dorothy fején az erek kidagadtak és a kezét ökölbe szorítva üvöltött. Majd eldobta a borítékot és Nináék felé fordult majd tördelni, kezdte az ujjait.

„Doro ugye nem akarsz minket bántani?!”- kérdezte Thomas

„Áh nem!”-Ekkor tűz gyúlt Doro szemében és Nina Thomassal összeölelkezve kezdtek sírni és hátrálni a sarok felé- „Majd most megtanuljátok, hogy több ilyet nem csináltok!”-amint ezt kimondta két hatalmasat lekevert nekik.

„Na nem kell mindig ugrálni úgyis mindent megtudtok!”-Nina és Thomas két nagy búbbal a fejükön feküdtek az edzőterem másik sarkában .-„Na gyertek már vissza vagy kaptok még egyet.”-hihetetlen de ezt kimondta és egy másodperc alatt ott álltak mellette .-„Nos el kell mennünk Xenotime városába mert egy alkimista tiltott kísérleteket végez állatokon és furcsa mód a városból sorra tűnnek el a fiatal gyerekek. Ma este kell indulnunk.

„Érdekesen hangzik.”-mondta Thomas

„De elég veszélyes is.”- kezdte el magyarázni a dolgokat Edward –„Kristofer Klein, alkimista de a legrosszabb fajtából. Tucker kutatásait folytatja, azaz emberi nyelven beszélő quimerát akar létrehozni, irányítani és ezekkel, a lényekkel akar harcolni a háborúkban. Ma már tudjuk, hogy bizonyos alkímiai mágiával egy ideig birtokolhatjuk az álatok ereét emberi quimera formában, de ez nem állandó folyamat. Ő viszont ezt állandóvá akarja tenni.

„Rendben akkor máris indulunk.”-felelte Dorothy ökölbe szorított kézzel és elrohantak.

„Remélem, tudják, mit csinálnak és nem lesz semmi bajuk.”- sohajtott Edward és elindult Alphonseért mert nekik is el kellett menniük egy másik ügyet megoldani.

A vonatút most zökkenő mentesen zajlott Xenotime városába.

„nos itt azt írják, hogy Kristoper Klein a völgyben, lakik egy eldugott kastélyban.”-olvasta Nina.

Egy fél óra múlva megtalálták a házat, ami egy hatalmas gótikus kastély volt.

„Ez baromi nagy!”-fakadt ki csodálkozva Thomas

„Hát igen az állam jól pénzeli a kutatásokat.”-mondta Dorothy és bementek a nagy vaskapun. Már sötétedett és a vaskapu nyikorgása bezengte a völgyet, ami még félelmetesebbé tette a helyet. Mikor becsöngettek a csengő hangja ilyesztöen kongott az üresnek tűnő ház falai ódon között. Majd halk de erőteljes léptek hallatszódtak.

„Jó estét miben segíthetek?”-az ajtót egy magas, cingár, szemüveges férfi nyitotta ki. Bőre hulla sápad és a szemei, pedig karikásak voltak. Látszott rajta hogy az elmúlt pár héten nem aludt túl jól.

„Jó estét az Alkimisták Rendje küldött minket hogy vizsgáljuk meg a kísérleteit.”-mondta Dorothy és felmutatta az erről a parancsról szóló papírt.

„Értem, kérem, kövessenek.”-ekkor a férfi szemüvegén megcsillant az ablakon beszűrődő hold fénye.- „Tudják nem sok, látogatom, van ezért elnézést, kérek a rendetlenségért. Íme ez mögött az ajtó mögött van a dolgozó szobám, és az irataim kérem, kövessenek.” – a szoba minden szegletében könyvek sorakoztak az asztalon, pedig kémcsövek. A dolgozószobából nyílt egy másik helyiség és mikor Nina az ajtóhoz ért és benézett látta hogy minden tele van quimerákkal.

„Dorothy ezt meg kell nézned!”-kiáltott

„Uram isten! Ez nem lehet igaz!”-hüledezett Dorothy- Uram nagyon sajnálom de, parancsot kaptam, arra, hogy ha tiltott kísérleteket találunk le, kell önt tartoztatnom. A quimerák pedig tiltott dolognak számítanak, úgyhogy maga most velünk jön az alkimisták központjába.”

„Oh igen.”-mosolyodott el a férfi- sajnálatos módon ebből nem lesz semmi.”-amint kimondta meghúzott egy kart és egy csapóajtón át lezuhantak Dorothyék egy földalatti kamrába. A kamrában folyt egy patak de a vize vérvörösen izzott.

„Úr isten maga a bölcsek kövét is elő akarja állítani! Ezért duplán megfizet!”-kiáltotta Dorothy és utána látta, hogy Nina nincs sehol majd hallja, hogy Nina kiáltozik

„Segitség! Dorothy! Thomas! Segítsetek!”- elsodorta a földalatti sebesen haladó vízförgeteg.

„Nina nyugalom! Mindjárt megmentünk”- kiáltotta Dorothy és Tom de már túl késő Nina eltűnt nem lehetett látni sehol. Dorothy még felnézett a mennyezetre ahonnan leestek majd bele akart ugrani a folyóba, hogy kihúzza Ninát de Tom megragadta.

„Ne! Tudod, jól mit tesz az élő szervezettel! Vége!”-Dorothy a földre zuhant és automail kezével a földet ütötte és a könnyei záporozni, kezdtek de, tudta hogy húga még életben van mivel a köztük lévő testvéri kötelék még mindig „élt”.

„Ninaaaa!!!”-Dorothy még kiáltott egyet de nem kapott választ…

8.fejezet

Az Acél főnix

Két nappal később délután a szálláson megcsörrent Edward szobájában a telefon.

„Igen?”

„Elric maga és a többiek az irodámba de azonnal!”-Mustang volt az

„Igen is uram máris megyünk.”-fejezte be Edo és letette a telefont.

Fél óra múlva mindenki ott volt Mustang irodájában. Az asztalán három boríték volt s azokon Dorothy, Nina és Thomas neve állt. Roy felállt az asztalától és elindult a kezébe vett borítékokkal hogy azokat átadja a gyerekeknek.

„Azért hivattam ide magukat, mert az Alkimista Hivatal és a führer kiutalták az új hivatali beceneveiket. A borítékok név szerint tartalmazzák őket.”

„Egy kérdés uram. Ezentúl így fognak minket hívni vagy a rendes nevünkön?”-kérdezte Dorothy

„Így is és úgy is fogják magukat hívni Elric kisasszony. De ez a név mindig szerepelni fog a rendes nevük mellett.”

Amint ezt kimondta Mustang mindenki nagyot nyelt, nehogy valami ciki nevük legyen, és ezzel cukkolják őket a többiek az életük végéig.

„Értem uram”-bolintott Dorothy

„Általában egy tulajdonság alapján kapjuk a nevünket, mint ahogy én a láng alkimista nevet mivel a tűz a fő alkímiai erőm. Vagy mint Edward acél alkimista és Al pedig acél szív alkimista.”

„Tehát ami a fő alkímiai erőnk az szerint kapjuk a nevünket?”-kérdezte Nina

„Igen. na de mostmár nézzük a neveket, mert én sem érek rá örökké magukkal foglalkozni. Nos Thomas neked a szél a fő alkímiai erőforrásod így a neved ’Szélvész alkimista’.

„Király!-Szólalt meg Tom

„Nina neked a föld a fő alkímiai elemed és mivel nagyon erős is vagy a neved ’földrengető alkimista’.”

„Veszedelmes és pusztító név. Tetszik!”-mosolygott Nina

„Dorothy a vizsgán bemutatott jelenet miatt hogy újra életre kellteted a fiam és…”-ekkor kopogtak az iroda ajtaján.-„Istenem mi jöhet még ma?! IGEN KI AZ MÁR MEGINT?!”-kérdezte elég mérgesen Roy.

„”Elnézést Mustang hogy zavarom.”-Nestja Salamon jött be az ajtón és mikor Roy meglátta, azonnal vigyáz állásba ugrott.

„Én kérek elnézést igen tisztelt Salamon tanárnő, ha esetleg megsértetem csak ma kész, örültek háza, van.”-mondta teljes tisztelettel Roy és egy kicsit zavartan remegett a hangja.

„Ugyan már Roy mikor szedtem le a fejét, ne féljen ennyire tőlem amúgy semmi gond megértem, hogy kimerítő napja volt de Dorothy nevét én szeretném közölni.”-Nestja ekkor közelebb sétált Dorothyhoz és minden lépésnél druida botjával koppantott egyet a földön.

„Ez csak természetes, ahogy óhajtja tanárnő.”-Roy ezzel egy időben fejet hajtott.

„Nos Dorothy a főnix az élet madara és benned megtalálható a főnix vére, ami hihetetlen, mert ezt az alkímiát csak az én vérvonalam ismeri és tudja minden titkát. Nos te életeket adsz, ezért úgy tűnik élet alkimista, vagy ami nagyon ritka és mivel automail karod van, ami acélból készült a neved, …- ekkor Dorothy nyelt egy nagyot, mert nem tudta elképzelni, hogy milyen lesz a neve-…Dorothy Elric az ’Acél főnix vagy máshogy FullMetal főnix’.”

Dorothy megkönnyebbülve hallotta nevét és így szolt:

„Megtisztelő név és elég súlyos de talán elbírom.”-átvette a nevét, tartalmazó borítékot és büszke volt magára és a többiekre hogy végre igazi állami alkimisták lettek. Már alig várta mikor kapják meg az első küldetést, és mikor próbálhatják ki élesben azt, amit oly szorgosan tanultak.

Illusztrációk

Sziasztok!Íme pár szereplő illusztrálása sajnos még három hiányzik még nem volt időm megrajzolni őket. Kérlek, nézzétek el nekem, hogy a rajzaim egy kicsit bénák, mert nem túl régóta rajzolok mangákat és csak most, tanulom. A képeket a barátnőmnek ajánlom, mert ő mondta, hogy tegyem fel őket. Puszi mindenkinek: Mandalatündér

7. fejezet 2. rész

A főnixia csók

Egy hatalmas villanást lehetett látni és Millian a földre került. Mindenki döbbenten állt és nem értették, hogy Dorothynak honnan van ilyen hatalmas ereje. De azt sem értették, hogy lehet, az hogy egy lány legyőzi a legtehetségesebb fiatal alkimistát. Millian mozdulatlanul feküdt ezért páran odasiettek hozzá, hogy ellenőrizzék, hogy minden rendben van. Mikor odaértek látták hogy Millian nem lélegzik és pánikba estek:

„Roy! Nem lélegzik! Valaki hívja az orvost!”

Roy amint ezt meghallotta felállt a helyéről és döbbenten bámult Riza pedig sírva fakadt, hogy elvesztette egyetlen fiát.

„Istenem Elric! Nézze meg mit művelt a lánya!”-Üvöltött Mustang

Edward is csak ott állt lemerevedve, hogy honnan lett ilyen ereje Dorothynak.

„Mustang! Üljön le és hívja el az embereit a fia testétől.”

„Mégis hogy képzeli ezt Nestja! A fiam halott és ezért az Elric lánynak felelnie kell!”-amint ezt Roy kimondta könnyek folytak végig az arcán.

„Nyugalom.”-szólalt meg egy angyali, földöntúli hang.-„Sajnálom, amit tetten nem szerettem volna bántani senkit. Amit elrontottam azt most helyrehozom.”-Amint Dorothy ezt kimondta leszállt Millian teste mellé és megcsókolta.

Mindkettőjüket ragyogó fény vette körül. A fény szépen lassan elhalványult és már látszódott hogy Dorothy szárnyai eltűntek és visszaváltozott emberré. Miután a fény teljesen eltűnt Dorothy lerogyott a földre Millian teste mellé és elájult. Ezzel egy időben Millian egy hatalmas levegőt vett jelezve, hogy újra az élők sorában van. Az ismeretlen nő a résztvevők között alkimista egyenruhát viselt de senki nem ismerte de magában ezt motyogta gonosz mosollyal az arcán:

„Ezt jelentenem kell Eszternek”-és ezzel eltűnt a nézők közül

Dorothyt és Milliant elvitték az orvosiba és ott pihentek. A vizsga tovább folyt. Nina Rizaval, Thomas pedig egy másik alkimistával Maxvellel párbajozott. Nekik sikerült a vizsga. Mikor Dorothy felébredt a gyengélkedőn látta hogy Millian ott ül a mellette lévő ágyon és olvasgat. Kezén, fején és mellkasán kötések voltak.

„Sajnálom”-szólalt meg rekedtes és halk hangon Dorothy-„nem állt szándékomban bántani téged.”

„Tudom”-mondta Millian-„De gratulálok, mert ezzel a kis mutatvánnyal biztosítotad a helyedet az alkimisták rendjében.”

„Ezzel azt akarod mondani, hogy sikerült a vizsgám?”

„Igen azt.”-ezzel felállt az ágyról elindult az ajtó felé de mielőtt kiment volna még visszafordult.-„Ninának és Tomnak is sikerült a vizsga mind a ketten nagyon erősek úgy hallottam.”

Millian már épp kiment volna az ajtón mikor Dorothy megszólalt.

„Millian! Köszönök mindent.”

Millian csak bólintót és kiment az ajtón. Dorothy hatalmas mosollyal az arcán feküdt vissza pihenni de nem sokáig volt nyugta, mert bejöttek Nináék és egész, este beszélgettek.

Eközben a városon kívül:

„Mond Envidia milyen híreket, hoztál nekem?”-a sötétben ült egy nő a tekintete gonoszan izzott

„Oh csupa érdekes hírrel szolgálhatok mester.”Hajolt meg az ismeretlen nő a tömegből

A nő elmosolyodott és gonosz kacaja töltötte meg a levegőt és a város melletti ördög barlangot.