2.fejezet 2. rész

Automail

…Az ijetség még mindig nagy és Edo még mindig megdermedve áll a látványtól.

„Edward ne csak állj ott és bámulj, hanem segíts!”-kiáltott rá Winry

Edo ekkor feleszmélt és lehajolt Dorothyhoz. Winry gyorsan elszorította a vérző sebet és rohantak haza. Al és Tia pedig hazakísérték Tomot és Ninát. Otthon Winry és Tia ellátták Dorothyt, mire elállt a vérzés két óra telt el. Dorothy tulélte de nagyon kimerült és aludt. Két nap múlva felébredt. Keze helyén egy csonk volt tiszta hófehér kötéssel bekötve.

„Hol vagyok?”-Kérdezte Dorothy

„Itthon biztonságban.”-Válaszolta az ágya mellett ülő Edo akinek, szemei vörösek voltak a sírástól.

„Mi történt velem?”-kérdezte fáradtan pislogva Dorothy

„Nem emlékszel? Megmenteted Nina életét.”-Válaszolta büszkén mégis szomorúan apja. Kicsit még beszélgettek majd Edo lement az alsó szintre, hogy Dorothy nyugodtan tudjon pihenni. Kicsit később veszekedés hallatszodott.

„Nem lesz olyan, mint én! Nem akarom, hogy kiközösítsék!”

„De Edo akkor inkább éljen így kar nélkül?! Gondolj bele milyen élete, lenne?”-kiabált Winry

Dorothy ekkor már tudta, hogy róla van szó és nagynehezen kimászott az ágyból és lement.

„Apa ugytudom neked is kiskorod óta van automail karod. Vagy talán tévedek? Nekem is jogom van dönteni, hogy akarom vagy nem, azt hogy automail karom legyen.”-mondta Dorothy a lépcső aljában állva.

„Ez nem olyan egyszerű kicsim. Így milyen életed lenne?”

„Olyan, mint neked”-válaszolta Dorothy higattan és nézett végig apja kezén.

Edo csak hallgatott és csöndesen bólintót.

Két óra múlva Winry felkészítette Dorothyt a mütétre. Edo és Al fogták le, hogy ne ficánkoljon a fájdalomtól, de ettől függetlenül sokat mocorgott.

„Áh ez fáj kicsit óvatosabban!”

„Nyugalom mindjárt végzünk emlékszem apád egy kicsivel többet nyavalygott.”-mondta Winry és elmosolyodott Edward pedig, bevágta a durcát.

„Fogjátok le jól, mert most jön az utolsó simítás és ez a legfájdalmasabb. Na 1,2,3 és…”

„Ááhhh…”-kiálltot Dorothy

„na jó készen vagyunk.”-mondta Winry de, Dorothy ezt már nem hallotta, mert a fájdalomtól elájult. Edo a karjaiba vette és felvitte a lépcsőn az emeletre a szobájába.

„Jó éjt kicsi fullmetal.”mondta és megpuszilta lánya homlokát és becsukta az ajtót. Edo beletörődőt lánya sorsába…

Azóta nyolc év telt el és Dorothy Ninával együtt szomorúan de egyben vidáman gondolnak vissza arra a napra, mivel mindketten valamivel többek lettek.