5. fejezet

A vonat út

Reggel mindenki korán fenn volt, mert nem tudtak aludni az izgalomtól. Becsomagoltak és elindultak a fővárosba. A vonatuk hét órakor indult az állomásról. Miután elindult a vonat a peronon ott állt Winry és Tia akik, az egyre távolodó vonat ablakán kihajoló gyerekektől búcsúztak.

„A vizsga tíz órakor lesz, ha időben odaérünk, akkor még lesz időnk körülnézni egy kicsit.”-mondta Al

Ahogy haladtak a vonat rázkódása álomba szenderítette a gyerekeket. Alphonze és Edward pedig beszélgettek a múltról, és hogy mi lett volna, ha nem történik velük ennyi különös dolog, és ha annak idején nem hal meg az édes anyjuk. De egyszer csak hatalmas rázkódást éreztek és fékcsikorgást hallottak. A vonat megállt. A rázkódásra Dorothyék is felriadtak.

„Mi volt ez?”-kérdezte Nina dörzsölgetve szemeit

„Nem tudom de, hamarosan kiderül, mivel utána nézünk. Al!”

„Rendben!”-válaszolta Al és mindketten eltűntek.

Dorothy mint rangidős vigyázott Tomra és Ninára. Körülbelül tíz perc telt el mikor egy sikolyt hallottak. A vonat nem csak utasokat, hanem pénzt és aranyat is szállított. Mint később kiderült azt akarta ellopni pár suhanc alkimista. De mikor Dorothy meghallotta a sikolyt reflexszerűen nekiállt futni a hang irányába, mivel tudta hogy baj van.

„Maradjatok itt bármi is, történjen.”-szögezte le Dorothy mielőtt eltűnt volna a másik vagonba, és magára hagyta Tomot és Ninát.

De persze agodtak és féltek egyedül így követték őt, aki már két kocsival előrébb járt, hogy segítsen apjának.

„Nem megmondtam, hogy maradj ott?!”-kiabálta Edo

„De.”-hajtotta le a fejét Dorothy-„De féltelek téged és Al bácsit, és kíváncsi vagyok hogy mi történt.”-Amint ezt kimondta egy lángcsóva röpült el a feje mellett kicsit meggyújtva az „antennáját”. XD

Ekkor Dorothy eléggé felkapta a vizet, összecsapta a két tenyerét és letette őket a földre. Amint a földhöz értek kezei világoskék fény ragyogott be mindent és körülöttük minden megfagyott.

Kishián még Edot ás Alt is sikerült megfagyasztania Doronak. Mikor Nináék odaértek megrémülve álltak az ajtóban. A vonat ujjra elindult és megállt a fővárosi állomáson ott már várták a Rendbeliek és a rendőrök az elvetemült vonat rablókat. A rablókat hatalmas jégtömbben hozták le a vonatrol. A rendőrök és az alkimisták Edwardnak köszöngették a dolgot eközben Al kiosztotta Dorothyt.

„Nem volt bölcs dolog veszélybe sodorni a kicsiket és beleavatkozni. Komolyan meg is sérülhettetek volna.”

Időközben Edo is odaért.

„Ilyet többet ne csinálj még a végén rosszul sül el a dolog.”

„Apa és Al bácsi hivatalosan alkimista leszek, úgyhogy valahol kell gyakorolnom és amúgy is, megmentetem az életeteket!”-fakadt ki Dorothy pár könnycsepp társaságában-„Elegem van, hogy gyereknek néztek, fogjátok fel, hogy felnőttem és jobb alkimista leszek nálatok!”

„Elég! Fejezd be a hisztit!”-Kiáltott Edo és kishián felpofozta Dorothyt de, Al megfogta a kezét.

„Tudjuk, hogy felnőttél csak féltünk. Nem akarjuk, hogy rosszul cselekedj úgy, mint annak idején mi.”-mondta nyugodtan Al

„Apa”-szólalt meg Nina miközben apja ingujját ráncigálta-„Nem fogunk elkésni mennyi az idő?”

Edo előkapta az óráját és látta, hogy tíz perc múlva tíz óra az út pedig a pályaudvartól a központig fél óra.

„URAM-ATYÁM EL FOGUNK KÉSNI!!!!”-Kiáltott Edo és nekiálltak rohanni mindannyian.